Az ELTE Márton Áron Kollégium és Szakkollégium a Szegedi Tudományegyetem támogatásával – a jelenleg fennálló járványhelyzetre való tekintettel – online PhD-konferenciát hirdet doktori és posztdoktori képzésben részt vevő, külhoni magyar  egyetemi hallgatók számára  „A nemzeti összetartozás jegyében” címmel.

A konferencia időpontja: 2020. november 07 . (szombat)

A központi helyszín , ahol a tanárok koordinálják az egyes szekciók munkáját::

ELTE Szegedi MÁSZ, Szeged, Kálvária sgt. 87.

Jelentkezhet valamennyi Magyarország területén kívül született, magyar nemzetiségű, doktori/posztdoktori képzést folytató hallgató tanulmányainak helyszínétől függetlenül.

Részvételi szándékukat a jelentkezési lap és a tervezett előadás rövid, magyar nyelvű kivonatának elküldésével (formai követelmények a jelentkezési lapon) legkésőbb 2020. október 21-ig jelezhetik az alábbi e-mail címen: kanyari.jozsef@kancellaria.elte.hu

Tárgy: „PhD-konferencia 2020”

 A konferencia nyelve magyar.

 Az előadások időtartama 15 perc, amit 5 perc vita követ.

Az előadások írott változatát önálló, lektorált kötetben kívánjuk megjelentetni.

 A jelentkezéseket az alábbi szekciókba várjuk:

  1. Egészségtudomány
  2.  Irodalomtudomány
  3.  Nyelvtudomány
  4.  Történelem- és politikatudomány
  5.  Néprajztudomány
  6.  Vallás-, Kultúra- és Művelődéstörténet
  7. Állam- és Jogtudomány
  8. Komplex Természettudományok
  9. Társadalomtudományok
  10.  Szociológiatudomány
  11. Informatika
  12. Pedagógia, Pszichológia.

 A beérkezett jelentkezéseket szakmai bizottság bírálja el, az előadásra felkért hallgatókat 2020. október 26-ig értesítjük.

 

Programterv:

 8.45-től bejelentkezés a szegedi rendszergazda koordinálásával a jelentkezők által választott szekció csoportba.

9.00-tól rövid köszöntő után, minden szekció megkezdi az előre megbeszélt sorrend alapján, az online előadásokat.

12.-13.00 körül az egyes szekciók befejezik a munkájukat.

13.00 –kor a szekció vezetők értékelik az előadásokat.

November 13-ig , a konferencia résztvevő előadói online formában elküldik előadásuk témáját

November 23-ig a szekcióvezető tanárok lektorálják a beérkezett munkákat

December – a lektorált munkákat kötetbe szerkesztjük és a hónap végéig megjelentetjük

Megjegyzés: az eltérő időzónák miatt a magyarországi időt tekintjük mérvadónak