Az ITM által a felsőoktatási képzés egészségügyi válsághelyzet során történő megszervezéséhez 2020. augusztus 17-én kiadott ágazati ajánlására, az Országos Tisztifőorvos állásfoglalására, az ELTE Járványügyi Koordináló Testületének utasítására és közreműködésével, a kollégiumvezetői tapasztalatokra tekintettel, figyelembe véve a Kollégiumi Hallgatói Önkormányzat javaslatait, az ELTE szolgáltatási igazgató az alábbiakban határozta meg a Kollégiumi Központban szükséges járványügyi intézkedéseket. (Az alábbi intézkedések minden kollégiumban kötelezően betartandóak.) A II. és III. pont az intézkedésekből kivonat.

Higiénia szabályok, maszk és távolságtartás

A személyi higiéné betartása a felsőoktatási intézmény minden polgára (ide értve a kollégium lakóit, közalkalmazottait és szolgáltatóit) részéről szükséges. Ez magában foglalja a gyakori szappanos kézmosást vagy alkoholos kézfertőtlenítést, a köhögési etikett betartását, illetve az arc felesleges érintésének kerülését, valamint a szájat és az orrot eltakaró eszköz (továbbiakban: maszk) használatára vonatkozó szabályok betartását.

A megfelelő fizikai távolságtartás betartása az intézmény területén belül rendkívül fontos a vírus továbbterjedésének megakadályozásában. A sorban állás szabályait figyelembe véve a várakozók között 1,5 méteres távolságot kell tartani, amelyet jól látható jelzéssel (felfestéssel, figyelemfelhívó táblákkal) szükséges biztosítani (könyvtárakban, büfékben, vendéglátóterekben, tanulmányi irodákban stb.).

Hivatali ügyintézés céljából érkezőknek a kollégiumi épületben maszk viselése kötelező. A munkaállomások és fogadóterület egymástól 1,5 méter távolságban történő kialakítása kötelező.

A (szak)kollégiumban/diákotthonban, ha több személy együttesen tartózkodik és a 1,5 méteres védőtávolság nem tartható, a maszk használata kötelező. A közös használatú helyiségekben, így a konyhában és az egészségügyi, fürdő- és illemhelyiségekben is, térben és időben tartsák be a bentlakók a távolságtartás szabályait.

Zárt térben az esetleges kórokozók koncentrációjának csökkentése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a folyamatos vagy rendszeres, fokozott intenzitású természetes szellőztetésre. Mesterséges szellőztetés esetén, amennyiben nyithatók az ablakok, javasolt a minél gyakoribb természetes szellőztetés egyidejű alkalmazása.

A kollégiumi bentlakás során mindenkire kötelező szabályok

a) a (szak)kollégiumokba/diákotthonokba kizárólag egészséges, új típusú koronavírus megbetegedés tüneteket nem mutató, magát egészségesnek érző személy tartózkodhat. A beköltözésnél alkalmazott pretriázsolást és testhőmérést naponta minden személy esetében el kell végezni, a tüneteket mutató személyt azonnal el kell különíteni.

b) a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 26. § (1) bekezdésében foglaltak alapján kötelező az ideiglenes lakcímbejelentés minden beköltözött hallgatónak;

c) a tanév közbeni külföldi utazásról (az utazás időpontjának, időtartamának és a célország megjelölésével) előre értesíteni kell a kollégium vezetőjét e-mailben, vagy az erre rendszeresített Neptun nyilatkozatban;

d) szoba-, illetve kollégiumcsere csak rendkívüli esetben kérhető és engedélyezhető;

e) a lakószobán kívül, a kollégiumi épületekben kötelező a maszkviselés;

f) a kollégiumvezető gondoskodik a szigorú higiéniai szabályok betartásáról és betartatásáról, a fertőtlenítő és tisztítószerek biztosításáról, a takarítási szolgáltatás és a hallgatói takarítás kiemelt ellenőrzéséről;

g) a kollégisták az erre kijelölt közösségi helyen, a kötelező védőtávolság megtartásával, kötelező maszkviselés mellett, 8 és 20 óra között fogadhatnak vendéget, ezen kívül a kollégiumban csak a kollégisták és a kollégiumi dolgozók vagy a kollégiumvezetői engedéllyel rendelkezők tartózkodhatnak;

h) kollégiumi rendezvényeket (ide értve, de nem kizárólag: születésnapi ünnepség, teaház, filmklub, buli, egyéb zenés-táncos rendezvények, stb.) tartani tilos! Tanulmányi, sportolási célból, valamint a rendezvények körébe nem tartozó célból az igénybe vett terem/helyiség másfél méteres védőtávolság megtartásával számolt kapacitásának mértékéig, de legfeljebb 20 fő részvételével végezhető tevékenység;

i) a kollégiumi szobákban csak a szoba lakói tartózkodhatnak;

j) a közös helyiségekben (konyha, közös fürdő) egyszerre maximum két fő tartózkodhat;

k) amennyiben a lehetőség adott, a hallgató a konyha használata, valamint zuhanyzás után köteles használni a fertőtlenítőt még a helyiség elhagyása előtt;

l) a kollégiumi szobákban az ágyakat úgy kell elhelyezni, hogy a lehető legtávolabb kerüljenek egymástól (min. 1,5 méter). (Ettől eltérni csak kollégiumvezetői engedéllyel lehet);

m) a tanulókban a tanulóasztalokat egymástól minimum 1,5 méterre kell elhelyezni, összetolni őket tilos;

n) a kollégium épületén belüli sportolási lehetőségeket kínáló helyiségek (konditerem, fitneszterem, tornaterem) a kötelező védőtávolság, és a higiéniai szabályok megtartása mellett használhatók oly módon, hogy a hallgatók kötelesek gondoskodni a használat után a fertőtlenítésről (ehhez az intézmény az eszközöket és fertőtlenítőszereket a portán biztosítja);

o) egy liftet egyszerre maximum két ember használhat, kapacitástól függetlenül, maszk viselésével, a 3. emeletig ajánlott a lift használatának a mellőzése;

ö) Érintkezésmentes ügyintézés: postai küldemények, kollégiumi eszközök, igazolások átvételei közvetlen kontaktus nélkül lehetséges;

A kollégiumi bentlakás ajánlott magatartás

a) a hallgatók a lifteket lehetőség szerint csak felfelé – és akkor is a 3. emelet feletti szobák elérésére – használják, javasolt minden lakó számára lefelé a lépcső használata;

b) gyakori kézmosás;

c) a dohányzásra kijelölt helyen egyszerre 5 főnél többen ne tartózkodjanak, és tartsák meg a biztonságos távolságot (min. 1,5 m) egymástól;

d) minél ritkább utazás bel- és külföldön;

e) minél ritkább közösségi és szórakozóhelyen való tartózkodás.

Az a hallgató, aki a leggyakoribb tünetekből kettőt vagy a ritkább tünetek közül hármat tapasztal magán:

a) köteles a tüneteit azonnal jelezni írásban a kollégium e-mail címén, és a kollégium vezetőjének;

b) tűrni a rendszeres lázmérést (automata távolsági lázmérők);

c) haladéktalanul betegszobába költözni;

A fent felsorolt speciális intézkedések mellett a kollégiumvezetők megállapíthatnak kollégiumspecifikus szabályokat, melyek betartása kötelező érvényű.