Tisztelt Hallgatók! Kedves Kollégisták!

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem számára kiemelten fontos a hallgatóinak és polgárainak egészsége, így ezzel kapcsolatos felelőssége tudatában járt el a 2020-as tavaszi félévben, és így készül a következő tanévre is. Hazánkban a járványügyi helyzet kezelése eddig sikeres volt, köszönhetően a védekezés szigorú, de szükséges intézkedéseinek, amelyek magukba foglalták a kollégiumok bezárását és az oktatás online alapokra helyezését is. A szakértők előrejelzései szerint sajnos arra kell számítani, hogy az őszi szemeszterben is szükség lesz a koronavírus elleni védekezésre. Ezért a járványhelyzetből adódó biztonsági intézkedésekre való felkészülésként elővigyázatosságból már most újra kellett gondolni a hallgatóink biztonságos kollégiumi ellátását a következő tanév elején.

Az ELTE különböző szakmai és vezető testületei a kollégiumi és egyetemi Hallgatói Önkormányzat bevonásával hetek óta olyan intézkedési csomagon dolgoznak, aminek a célja, hogy a hallgatóinkat a lehető legnagyobb biztonságban tudjuk, a lehető legoptimálisabban költsük el az egyetemünkön rendelkezésére álló forrásokat, és a lehető legtöbb diákunknak biztosíthassuk a hozzáférést az ELTE képzéseihez.

Az Egyetem vezetése a számos, jelenleg előre nem látható tényező mellett is elkötelezett abban, hogy olyan rugalmas rendszert alakítson ki, amely alkalmas arra, hogy bármilyen kormányzati, központi vagy intézményi rendelkezés esetén is a lehető legjobb megoldást tudja kínálni az ELTE hallgatói, kollégistái számára. A kialakítás alatt álló, flexibilis rendszer három elemből áll:

  • a hallgatók két férőhelyes szobákban történő elhelyezése,
  • egy hatékony egyetemi lakhatástámogatási rendszer kialakítása,
  • annak megerősítése, hogy kiegészítő jelleggel magántulajdonban lévő szálláshelyeken is el tudjuk helyezni az arra igényt tartó hallgatókat.

A tervezett főbb intézkedésekkel kapcsolatos részletesebb információkat foglaljuk össze az alábbiakban.

(1) A jelenleg három- és négyágyas kiosztású szobákat biztonsági megfontolásból, ideiglenes jelleggel kétágyassá alakítjuk, a kapacitás 2 %-ának megfelelő mennyiségű üres szobát tartunk fenn egészségügyi célból, fokozzuk a takarítás és fertőtlenítés mennyiségét és minőségét, szabályozzuk a közös használatú helyiségekben tartózkodók számát.[1] Az intézkedések jelen ismereteink és terveink szerint egy féléves időintervallumra szólnak. Ennek oka a járvány terjedésének akadályozása, illetve egy esetleges újabb hullám esetén a zsúfoltság megelőzése, a biztonság és a biztonságérzet fokozása.

A jelentkezők számának bizonytalansága miatt a jelenlegi bérlemények közül a Kerekes Kollégiumot 2020 szeptemberétől átmenetileg nem vesszük igénybe az ELTE kollégistái számára. Ugyanakkor készülünk arra a lehetőségre is, ha rövid időn belül a szállásszolgáltatás iránt érdeklődők száma növekedni fog, 2021 februárjától ismét üzembe helyezhetjük a felújítás alatt lévő Kunigunda úti Kollégium B épületét. Ez 500 kívül-belül megújított, önálló fürdőszobás férőhelyet jelent majd az ELTE-s kollégistáknak.

Legkésőbb szeptemberben megkezdődik a Nándorfejérvári úti Kollégium felújítása. A kollégium várhatóan februártól lesz újra lakható, ezért az NFK nem lesz jelölhető a kollégiumi jelentkezés során. A szakkollégistákat a felújítás idejére a Kőrösi Csoma Sándor kollégiumban helyezzük el. A kiköltözés/átköltözés részleteiről a felvételi határozatokkal együtt adunk tájékoztatást. A kollégium felújítását követően a hallgatóknak lesz lehetőségük az át/visszaköltözés kérvényezésére.

(2) Az Egyetem vezetése együtt érez a szociálisan rászoruló hallgatókkal, ezért többféle módon kívánja ellensúlyozni a (többségében átmeneti) férőhelyveszteséget. A legfontosabb lépésként egyetemi lakhatási hozzájárulást vezetünk be. Azon hallgatóink számára, akik szociális helyzetük nehézségeit a kollégiumi felvételi eljárás során igazolták, azonban kollégiumi férőhelyet nem kaptak és lakhatási hozzájárulásra nyújtottak be igényt, az őszi szemeszterben 20.000-40.000 Ft/fő/hó ösztöndíjat folyósítunk. (A pontos összegről, a hozzájárulásban részesülők pontos számáról a járványhelyzet, a lehetőségek és az igények alapján születik döntés.)

(3) Harmadik elemként az Egyetem a hallgatók rendelkezésére bocsátja azt a kapcsolatrendszerét, amit évekkel ezelőtt kezdett építeni az ingatlanpiaci szereplőkkel (bérbeadók, ingatlanközvetítők), a hallgatók elszállásolásának támogatása érdekében. Az előző években hirdetett 300 férőhelyen kívül már most további mintegy 500 férőhelyet tudunk ajánlani a főváros különböző pontjain, különböző árak mellett, és azon dolgozunk, hogy július végéig még legalább 500 férőhelyet kössünk le a hallgatóink számára. Több szállásadóval tárgyalunk arról, hogy nyissák meg hallgatóink számára a szálláshelyeiket és az Egyetem közvetítésével, magán-szerződés keretében biztosítsák a lakhatásukat. Központi egyeztetések folynak az ilyen szerződések esetében a kaució mérsékléséről is. Elkötelezettek vagyunk abban, hogy közvetlenül vagy közvetve, de minőségi szálláshelyekkel szolgáljuk ki vidéki hallgatóink igényeit.

(4) A Kollégiumi Központ a 2020/2021-es tanévre szóló, felsős kollégiumi felvételit 2020. március 23-án felfüggesztette. A felvételi időszakot a korlátozások enyhítése után, a férőhelyek kihasználtságának biztosítása érdekében folytatjuk, új felvételi időszakot hirdetünk a felsőbb éves egyetemisták számára. A hallgatói igényekre és az egyéni helyzetekre a Kollégiumi Központ egyedi megoldásokat biztosít, az új felvételi kiírás a következő néhány napban válik elérhetővé, amelyről hamarosan részletesen tájékoztatjuk Önöket.

(5) Az ELTE a nyári időszakban nem biztosít férőhelyet sem a saját hallgatói, sem külsős megrendelők számára. A kötelező és az erősen ajánlott biztonsági intézkedések, illetve a szeptemberre ütemezett változások előkészítése érdekében a márciusban kiürített kollégiumokat csak 2020 szeptemberben nyitja meg a hallgatók számára. Idén nyáron kizárólag a már engedéllyel bent tartózkodó, elsősorban nemzetközi hallgatók, valamint azok a doktoranduszok és hallgatók tartózkodhatnak a kollégiumban, akik az egyetemi tanulmányaikhoz szükséges nyári gyakorlatot vagy egyéb kutatási tevékenységet végeznek (a gyakorlat és a kutatási tevékenység időszakában, az üzemelő kollégiumokban rendelkezésre álló férőhelyek erejéig).

Fenti intézkedési tervünk és szolgáltatási csomag folyamatosan alakul, attól függően, hogy hányan jelentkeznek a kollégiumi férőhelyekre és hányan vennék igénybe a housing szolgáltatást vagy az Egyetem által nyújtott lakhatási hozzájárulást. Természetesen mindvégig figyelemmel leszünk az ebben a témakörben meghozott kormányzati intézkedésekre is. Az Egyetem vezetése folyamatosan értékeli a helyzetet és a kialakult igények ismeretében fogja majd a végleges döntést meghozni, amely során elsődleges szempontként vesszük figyelembe az Önök és családjaik egészségének, biztonságának megőrzését.

Bízunk abban, hogy a tervezett intézkedés csomaggal meg tudjuk óvni hallgatóink egészségét, növelni tudjuk biztonságérzetüket, és lehetővé tesszük számukra, hogy egyetemi tanulmányaikat a választott szakokon, az ELTE részéről megszokott kiemelkedő magas szakmai színvonalon, zavartalanul tudják folytatni.

Kérdéseiket a kollegium@kancellaria.elte.hu e-mail címen tehetik fel.

Budapest, 2020. június 19.

Tisztelettel,

dr. Babos János

szolgáltatási igazgató

[1] Tekintettel a védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) és a fővárosi védelmi intézkedésekről szóló 211/2020 (V. 16.) Kormányrendeletekben foglaltakra, és az Országos Tisztifőorvos ajánlására